Kíváncsi vagyok, hogy vajon Marco Polo evett-e Kínában miszó levest. Vajon hazatérte után hiányzott-e neki? A selyemtől, a porcelántól és más tradicionális távol-keleti értékektől eltérően a miszónak hosszú évszázadokig kellett várnia, hogy az európaiak megkedveljék. A VII. században Buddhista szerzetesek vitték az akkor még chiang-nak (ejtsd: jang) nevezett miszót Japánba, ahol évszázadokon át tökéletesitették és változatosabbá tették. Ez a különleges étel végül is a makrobiotikus étrend elterjedésével került át Európába. Növekvő népszerűségét nemcsak változatos felhasználhatóságának, hanem gyógyító ételként ismert hatásának is köszönheti.